2013. április 28., vasárnap

Spanyolország :Sagrada Família



A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni.

A Sagrada Família nyolc díszes tornyával a katalán főváros szimbóluma, egyben Antoni Gaudí leghíresebb alkotása. Az 1882-ben elkezdett katedrális volt Gaudí legnagyobb szenvedélye: több mint negyven éven át dolgozott rajta fáradhatatlanul, mégsem tudta befejezni. Az építkezés ma is az ő (átdolgozott) tervei alapján folyik. A Gaudí-rajongók és a zarándokok egyaránt felkeresik a katedrálist, hogy megcsodálják a nagyszabású építményt – és talán megdöbbenjenek rajta. A templom minden zugát áthatják a vallási ábrázolások. Az épületen kívül-belül aprólékosan megmunkált szobrok, hatalmas festett üvegablakok, valamint geometrikus alakzatok, illetve az organikus építészetre oly jellemző, a növény-és állatvilágot ábrázoló dekoratív részletek keverednek.
A különféle anyagok, mint a habarcs, a mozaik, a vas és a kő, fantasztikus és technikailag összetett mintákban egyesülnek. A három homlokzat közül kettő elkészült: a keleti Születés kapuja, valamint a nyugati Szenvedés kapuja. A főkapu a délre néző Feltámadás-homlokzaton lesz. Az előrehaladás a modern szerszámokkal is alig gyorsabb, mint Gaudí idejében, a templom elkészültét 2026-ra becsülik. Mikor megkérdezték, mikor lesz kész, Gaudí viccesen így felet: „A megrendelőm nem siet.”
 
Utazás időzítése: A bazilika áprilistól szeptemberig 9 és 20, októbertől márciusig 9 és 18 óra között tart nyitva.

Utazás tervezése: Szánjunk két-három órát a látogatásra. Felárért 45 perces csoportos idegenvezetésen is részt vehetünk (májustól októberig 11-17 óra között óránként, novembertől áprilisig csak délelőtt). Öltözzünk visszafogottan.

Érdekességek:
- Gaudí a Krisztus születésének szentelt Születés kapuját a spanyol polgárháború kitörése előtt, 1935-ben fejezte be.
- A kapuk lábánál álló teknősszobrok a világegyetem stabilitását jelképezik. A tengerhez közelebbi szobor egy tengeri teknőst, a hegyekhez közelebbi egy szárazföldi teknőst ábrázol.
- A tornyok tetején lévő falakra felkapaszkodva lélegzetelállító kilátás nyílik az egész épületegyüttesre és a városra.
- A 12 harangtorony (egyenlőre csak 8 áll) a tizenkét apostolt fogja megtestesíteni. A harangtornyok csúcsán lévő dupla pajzs aranykeresztjén az adott apostol nevének kezdőbetűje jelenik meg.

Franciaország : A párizsi Notre-Dame



Európa legnagyszerűbb gótikus katedrális Párizs szívében magasodik. Nehéz eldönteni, hogy a párizsi érsek székhelyének számító Notre-Dame melyik oldala árul el többet történetéből.

A masszív nyugati homlokzat irányából messziről tekintélyes erődnek, közelről pedig bonyolult gótikus faragványnak tűnik. A Szajna felől egy sokkal kidolgozottabb Notre-Dame magasodik a város első házainak otthont adó Ile de la Cité fölé: aprólékos kidolgozású gyámíveket, a katedrális hajóját és karzatát megtámasztó kőíveket láthatunk. A Szűz Máriának szentelt párizsi Notre-Dame építése 1163-ban kezdődött, és mintegy 1345-ig tartott. Kitűnő példája a francia gótika vertikális alapelvének, amely az egyre magasabb falakkal a tekinteteket a menny felé irányítja.
Az oszlopok karcsúbbak, az ívek csúcsosabbak lettek, hogy jobban elbírják a magasabb falak súlyát. A nagyobb felületű festett üvegablakokon beszűrődő több fény tiszteletet ébresztett a hívőkben. A Notre-Dame legrégebbi kapuján, a nyugati homlokzat déli folyosójának 13. század eleji Szent Anna-kapuján belépve a gótika minden korszakát végigkísérhetjük.

Utazás időzítése: A Notre-Dame naponta 7,45-től 18.45-ig tart nyitva. Szánjunk legalább 2 órát a katedrálisra, és érkezzünk korán, hogy elkerüljük a sorban állást. Gregorián énekeket a vasárnap 10 órai szentmisén hallhatunk. A kórus szombaton a 10.30-kor és 18.30-kor kezdődő szertartáson énekel. Ha a katedrális szentségét jobban meg akarjuk ragadni, ahogyan azt a letűnt korok hívői érezhették, hétfő délelőtt keressük fel, amikor a székeket takarítás céljából eltávolítják.
 
Utazás tervezése: A Notre-Dame Franciaország egyik legnépszerűbb idegenforgalmi nevezetessége. A templom megérdemli a látogatók tiszteletét – a nők fedjék be a vállukat. A tornyokba egyszerre csak húsz fő kapaszkodhat fel. A tetejére vezető 387 apró lépcsőfok megmászását nem ajánljuk szívproblémákban vagy légzési nehézségben szenvedőknek. Érkezzünk korán, hogy elkerüljük a hosszas várakozást.

Érdekességek:
- Csodáljuk meg a déli rózsaablakot: 13 méteres átmérőjével ez Európa legnagyobb festett üvegablaka. Az ablaktáblákat 1939-ben biztonsági okokból eltávolították, majd a háború után visszahelyezték.
- A Notre-Dame két orgonájának egyike a legnagyobb Franciaországban. Különleges szertartások idején a déli torony Emánuel-harangja szólal meg.
- A történelem szerelmeseinek tetszeni fog a katedrálissal szemközti tér alatti régészeti múzeum, amely keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között tart nyitva.
- Úgy tartják, ha rálépünk a Notre-Dame előtti bronzcsillagra, az 1768-ban készült 0 kilométerkőre, még vissza fogunk térni Párizsba.

Ukrajna :Szataniv romos zsinagógája



A romos állapotban lévő, erődített zsinagóga a támadók ellen vívott régi csaták emlékét idézi.


A roppant méretű zsinagóga romjai néhány egyszerű házikó és sáros utcácska fölé magasodnak a nyugat-ukrajnai Szataniv városka szélén. Az omladozó kőfalakra buja indák kapaszkodnak fel, az elpusztult tető alatti mellvédet átlyuggató lőrések között facsemeték hajtanak ki. A 16. század végéről vagy a 17. század elejéről származó épület a kelet-európai erődített zsinagógák egyik legrégebbi példája.
Ezek a zsidókat és az egész lakosságot védő városi erődítmények részét képezték. Magas, íves ablakait bedeszkázták, az összedőléssel fenyegető, boltozatos mennyezet alatti barlangszerű szentély ma üresen áll. Az épület keleti fala azonban a zsinagóga hajdani szépségét idézi. Itt láthatók a barokk stílusú frigyszekrény maradványai: elegáns kőoszlopok szegélyezik az üres, boltíves fülkét, ahol a tórát tartották. Közöttük, ragyogó kék háttér előtt, két arany griffmadár fogja közre az áldásra emelt kezeket. Fölötte a hátsó lábukra emelkedő, begörbített farkú oroszlánok mintha mosolyognának, miközben diadalmasan a faragott Tízparancsolat fölé emelik a koronát.
Utazás időzítés: A zsinagóga és a temető szabadtéri látványosság, tehát szép időben keressük fel. A nyár a legideálisabb időszak, de a tavasz és az ősz is megfelelő.
Utazás Tervezés: Szánjunk egy teljes napot a kirándulásra, ugyanis Szataniv többórás autóútra fekszik Lvivtől és Csernyivcitől, az utak pedig rosszak. Fogadjunk fel egy helyi sofőrt vagy kísérőt, aki beszél ukránul, és el tudja olvasni a cirill betűs útjelző táblákat.
Érdekességek:
- Próbáljunk bejutni a romos szentélybe, vagy legalább annak ajtajáig, hogy szemügyre vehessük a frigyszekrény maradványait, amelyek ritka példái a zsinagóga belső terét egykor borító, gazdagon festett és faragott díszítéseknek.
- Az elhagyatott zsidó temető a 16. század közepéről származik. Keressük meg azt a három követ, amelyen a titokzatos három vadnyúl motívum látható, amelyek körben kergetik egymást, és a fülül összeér.

Németország : A Háromkirályok ereklyetartója



Észak-Európa legnagyobb gótikus katedrálisában található a nyugati világ legnagyobb és leghíresebb ereklyetartója.


Lágy fénysugarak szűrődnek be a kölni dóm roppant méretű festett üvegablakain, földöntúli fényben fürdetve a Háromkirályok ereklyetartóját (Dreikönigsschrein). Az ékkövekkel gazdagon kirakott, aranyozott koporsó - amelyről úgy tartják, hogy a Jézus születése miatt Betlehembe utazó három király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár földi maradványait rejti - ugyanolyan káprázatos, mint a szent ereklye elhelyezésére emelt gótikus katedrális. A mai zarándokok a dóm keleti végén álló oltár mögötti, 13. századi szentélyben tekinthetik meg az ereklyetartót. A Nicolas de Verdun flamand ötvös által 1190 körül készített, bazilika formájú remekmű 152 cm magas, 109 cm széles és 221 cm hosszú, elkészítése több mint négy évtizedig tartott. Az ereklyetartó első lapján látható három nagy ékkő a három napkeleti bölcs aranykoronás koponyájának helyét jelöli. Négy oldalának féldombormű alakjai Krisztus, a tizenkét apostol, valamint ószövetségi próféták életéből vett eseményeket jelenítenek meg. A középkori mesterek az áttört ötvösmunkával ékesített felületeket több mint ezer drágakővel és féldrágakővel, sokszínű rekeszzománccal és beágyazott zománccal, valamint kámeákkal díszítették; látható rajta az ereklyét 1164-ben Kölnbe hozó Rainald von Dassel érsek kámeája is.
 
Utazás időzítése: A dóm mindennap nyitva tart, bár a belépést a szertartások alatt korlátozzák. A szentélyt, ahol az ereklyetartó található, gyónások idején is bezárják.
Utazás tervezése: A legközelebbi nagyobb reptér Frankfurtban található, ahonnan gyorsvasút közlekedik Kölnbe, az utazás egy órát vesz idénybe.
 
Érdekességek:
- Figyeljük meg az ereklyetartó gondos kivitelezését, különösen a kiváló vésnöki munkát és a fémmegmunkálást.
- Az eredeti, fából készült ereklyetartó a dóm kincstárában látható a liturgikus viselet darabjai, kelyhek, keresztek és más vallási tárgyak közepette.
- Tekintsük meg Stefan Lochner 15. századi német festő "Háromkirályok imádása" című oltárképét.
- Vegyünk részt egy szentmisén, vagy egyszerűen csak üljünk csendben a főhajóban, hogy megcsodálhassuk a katedrális nagyszerűségét, illetve a lenyűgöző festett üvegablakokat.

Olaszország: A tenger madonnája (Madonna del Mare)



Szűz Máriát a tengerjárók pártfogójaként tisztelik a Ligur-tenger partjának kicsiny halászfalvaiban és öbleiben.
A Genovától keletre lévő településeken meglehetősen különböző módokon tisztelik Szűz Máriát. A takaros kis öböl partján megbúvó Zoagliban augusztusban az ünnepélyes szentmise után fáklyás menet indul a tengerpartra. A búvárok lemerülnek a tengervízbe a Madonna del Mare (a Tenger Madonnája) 9 méterrel a felszín alatt álló, bronzból készült szobrához, a többiek pedig apró lámpásokat helyeznek a vízre. Kissé távolabb, a földnyelven fekvő Sestri Levantében – a sellők legendás otthonában – nagymisével ünneplik a Madonna del Carminét (Kármel-hegyi Madonna). Ezt követően a templom ékköveivel tündöklő, szőlőfürtökkel díszített arany Madonnáját egyszerű, barna tunikába öltözött férfiak veszik körül az utcákon. A Szűzanyát a meghallgatott imádságok miatt tisztelik, amelyeket ékszerekkel, karikagyűrűvel és személyes emléktárgyakkal köszönnek meg. A nap végén tűzijáték zárja az eseményeket.

Utazás Időzítés: A júliusban és augusztusban tartott vallási ünnepségek gyakran nem szerepelnek az idegenforgalmi látványosságok között, ugyanis ezek elsősorban az adott település lakóit célozzák meg. A Tenger Madonnájának ünnepét augusztus 6-án este rendezik Zoagliban, a Mélység Krisztusát július utolsó szombatján ünneplik, a Kármel-hegyi Madonnát pedig július 16-án.
 
Utazás Tervezés: Szánjunk rá egy teljes napot. Ebédre foglaljunk asztalt egy helyi trattoriában (a családok itt költik el együtt az ünnepi lakomát). Sok liguriai település meredeken a hegyoldalba épült, így legjobb, ha a főúthoz közel parkolunk, majd lesétálunk az ünnepségnek otthont adó helységekbe. A Pisa-La Spezia-Genova útvonalon közlekedő vonatok a legtöbb településen megállnak, és praktikus alternatíváját kínálják a szűk utcákon fellelhető parkolóhelyek keresgélésének.

Érdekességek:
- Hasonló ünnepségek zajlanak végig a part mentén a nyár folyamán, a legtöbbet Szűz Mária, néhányat pedig Jézus tiszteletére rendeznek. Camogliban éjszakai szertartás keretében koszorút helyeznek el a könnyűbúvárok védőszentjének tekintett „Cristo degli abissi” (Mélység Krisztusa) víz alatti szobrán. A szertartást fáklyás csónakok felvonulása előzi meg.
- A Zoagliban sziklák és tengeri moszatok közepette álló Madonna kedvelt témája a víz alatti fényképeknek. Merüljünk le, és iratkozzunk be a település egyik víz alatti fényképezés tanfolyamára.
- Rapallóban tűzijátékversenyt szerveznek a rettentően hangos és füstös, mortaretti nevű hagyományos petárdák segítségével.

Franciaország:Montségur



A meredek sziklaszirt egy maroknyi katolikus lázadó utolsó erőssége volt. Egy dél-franciaországi ostrom 1244 márciusában véget vetett a katar eretnekmozgalomnak, amely a pápa és a francia király bosszúságára szakított a katolikus egyházzal.
A Languedoc-Roussillon vidékén emelkedő, 1200 méter magas sziklaszirten álló Montségur vára volt a katarok központja, utolsó erőssége és mintegy 500-600 ember otthona. A környező hegyekre és völgyekre pazar kilátást nyújtó, meredek sziklán magasodó vár bevehetetlennek tűnt; amikor a királyi csapatok 1243-ban megtámadták, a katarok tíz hónapig ellenálltak, mielőtt megadták magukat. Kérlelhetetlen választás elé állították őket; vagy megtagadják hitüket, vagy elevenen elégetik őket. Több mint kétszáz férfi és nő választotta azon a tavaszi napon a máglyahalált. A katar erődből mára mindössze a francia csapatok által emelt jelenlegi vár falain kívül elhelyezkedő néhány lakóház alapjai maradtak fenn. A vár vastag, zömök falai mintha a sziklából nőttek volna ki, magukba szíva a kietlen tájon az erős napfényt. Montségur faluból gyalogösvény vezet a várhoz. A vártoronyból körüljárhatjuk a falakat, és letekinthetünk a messze lent elterülő falucska háztetőire.
 
Utazás időzítése: Április-május, valamint szeptember-október a legalkalmasabb, hogy elkerüljük a nyári forróságot.
Utazás tervezése: Az Ariége vidékén, a Keleti-Pireneusokban lévő Montségur Lavanet-től 19 kilométerre délre fekszik. A legközelebbi nagyobb város Foix, Lavanet-től nyugatra. A Montségur faluból a hegycsúcsra vezető ösvény nagyon meredek, 35-40 percet vesz igénybe.
Júliusban és augusztusban naponta indul csoportos idegenvezetés, május-júniusban, illetve szeptemberben csak hétvégén és ünnepnapokon. A nyitvatartási idő változik.
Érdekességek:
- A Montségur lábánál lévő sztélé az egykori halotti máglya helyét jelzi.
- A sziklás talajon szanaszét hevernek a hegycsúcs alatt húzódó Roc de la Tour nevű teraszos fennsíkról a vár falára kilőtt lövedékek.
- A hegycsúcs közelében találhatók azoknak a lakóházaknak a romjai, amelyekből a családok az erőd falai mögé menekültek.
- Újkőkori szerszámokat is láthatunk a falu egytermes régészeti múzeumában.

Hótalpas túra mesebeli tájon:A Bledi-tó és környéke



Bledi-tó és környéke Szlovénia egyik legszebb tája: a Júliai-Alpok lábánál elterülő tó és a partján fekvő városka gyönyörű hegyi környezetben található.
A tó a bohinji gleccser visszahúzódásával alakult ki, nyugati felén fekvő apró sziget és a rajta található templom festői látványt nyújt, nem csak nyáron, de a téli hónapokban is. A tó partjától néhány kilométerre a Júliai-Alpokban pedig már valódi hegyi terepen számos túraútvonal várja a téli táj szerelmeseit. Igazi téli élményben lehet része annak, aki részt vesz egy itt egy kiscsoportos túrán: hatalmas fenyvesek közt, mesebeli havas tájon próbálhatja ki a hótalpakat. A program része még magaslati panoráma fotózás, fakultatív csapatépítés, közös főzés vagy éppen romantikus városi séta Bled esti fényeiben, gőzölgő forralt bor kíséretében...
Időpont: 2013. február 8-10., jelentkezési határidő: 2013. január 28. Részvételi díj:31.900 Ft/fő, mely tartalmaz 2 éjszaka szállást jól felszerelt apartmanban, a hótalp és a túrabot bérlését 2 napra valamint túravezetést. Az egyéni utazás (Budapestről 500, Pécsről 430 km)  telekocsi rendszerben történik, melyben az utazási iroda segítséget nyújt. További információ:  www.helian.hu